Első osztályú munka folyik a ceglédi birkózóműhelyben

Közel 25 esztendeje edzősködik a Ceglédi Vasutas Sport Egyesületben Pap Attila, aki testvérével, Ferenccel együtt olyan birkózó klasszisok sportolói pályafutását egyengette, mint Lőrincz Tamás és Lőrincz Viktor. Tehetségekből most sincs hiány Cegléden, de hogy mi lehet a város birkózó sikereinek a titka, milyen volt nyolc esztendősen a néhány hete világbajnoki címet szerző Tamás, és hogy milyen érzés volt elengedni a klubtól a Lőrincz-testvérpárt, erről is beszélgettünk Pap Attilával.

–         Családi hagyománynak számít önöknél a birkózás, így gondolom korán eldőlt, hogy nem a labdarúgópálya, hanem a birkózóterem felé veszik az irányt.

Lőrincz Tamás Pap

–         Édesapánk is ezt a sportágat űzte, így nem volt kérdés, hogy Feri testvérem is és jómagam is birkózni fogunk. A városban régi hagyománya van a birkózásnak, a Ceglédi VSE régi, patinás egyesület, és a hazai birkózás első világbajnoki aranyérmese, Gál József is ceglédi volt. 10-11 esztendősen kezdtünk el birkózni, akkori edzőnk Fábián Pál volt. Ő volt az, aki pályafutásunk befejezést követően néhány évvel később visszahívott bennünket az egyesülethez, hogy kezdjünk el ott edzősködni. Akkoriban két egyesület volt Cegléden, és a Ceglédi VSE gyakorlatilag edzők nélkül maradt, ebben a helyzetben vágtunk bele a munkába a testvéremmel. Úgy voltunk vele, hogy bár nagy a kihívás, kipróbáljuk, és belevetjük magunkat a munkába.

–         Rögtön egy igen „erős” generációval kezdtek, hiszen abból a korosztályból került ki a most világbajnoki címet szerző Lőrincz Tamás is.

–         Fiatal, nyolc, kilenc esztendős gyerekekkel kezdtük a munkát, néhányuk volt csak 12, 13 esztendős. Tamás is nyolcévesen került hozzánk, meglehetősen érdekes módon, hiszen már korábban lejárt edzésre, de az akkori edzőjével nem jöttek ki jól, így annak az esztendőnek a tavaszán abba is hagyta a birkózást. Később, amikor meghallották, hogy új edzők kezdtek dolgozni a CVSE-nél szeptemberben, ő is betoppant újra a birkózóterembe, utána már ott is ragadt nálunk. Tamás sporttagozatos iskolába járt, ahol választaniuk kellett a tanulóknak egy sportágat, ahol ő a birkózást választotta, így került hozzánk.

–         Már akkor látható, tapasztalható volt, hogy kivételes tehetség került az egyesülethez?

–         Azt láttuk, hogy meglepően jól, pontosan hajtja végre a feladatokat, gyorsan sajátítja el a különféle mozdulatokat, fogásokat, de ami igazán feltűnő volt, az a hatalmas küzdőszelleme, akarata. Egyszerűen nem tudott veszíteni, és ez nem csak a sportban, hanem az élet más területén is megmutatkozott. Később Viktornál is hasonlókat tapasztaltunk, vagyis mindketten hihetetlen küzdőszellemmel rendelkeznek.

–         Egy nadrággomb miatt viszont majdnem elvesztették Tamást…

–         Valóban megijedtünk, mert az öltözőben valaki levágta Tamás nadrágjáról a gombot, ami után a srác hatalmas balhét csapott, azt mondta, hogy elege van az egész társaságból, majd dühösen elvonult. Ekkor azt gondoltuk, hogy ez a gyerek felénk sem néz majd többet. Szerencsére tévedtünk, másnap már ott volt az edzésen. 14-15 esztendős koráig edzettük Tamást is és Viktort is, ám amikor a fővárosba kerültek a Mr. Tus Akadémia iskolájába, akkor már csak hétvégenként jártak le hozzánk az edzőterembe, a hétközi edzéseket Budapesten végezték. Borzasztó nagy előny volt viszont, hogy az egyesület színeiben versenyeztek tovább, Cegléd hírnevét öregbítve.

–         A két testvér jól megfért egymás mellett az edzőteremben?

–         Jól, sőt nagyon jól, hiszen jó hatással voltak egymásra. Tamás szereplése, eredményei nagyon komoly húzóerőnek számítottak Viktor számára. Neki egyébként más adottságai voltak, mint a bátyjának, aki inkább technikás versenyzőnek számított, míg Viktor inkább erőből birkózott. Később, ahogy növekedtek, persze akadtak érdekes helyzetek mindkettejükkel, de ezeket mindig sikerült jól megoldanunk. Volt olyan reggel, amikor Viktort az istennek sem tudtuk kiszedni az ágyból, annyira aludt volna egy bulis éjszaka után, végül szinte félálomban tettük be a kocsiba, majd leautóztunk vele a verseny helyszínére. Mire odaértünk, már kialudta magát, és meg is nyerte a versenyét. Nagyon fontos volt, hogy a szüleikre is mindenben számíthattunk, és az idők során szinte családtagokká váltunk. Az edző-tanítvány kapcsolat mára baráti kapcsolattá érett, amire testvéremmel együtt különösen büszkék vagyunk.

–         Ezért lehetett fájó, amikor a tavalyi esztendő elején a Lőrincz-testvérpár elhagyta az egyesületet és mindketten a Honvédhoz igazoltak. Hogy élték meg ezt a pillanatot?

–         Fájó érzés volt számunkra, de tudomásul kellett vennünk a döntésüket. Igyekeztünk megtenni mindent azért, hogy maradjanak, de a Honvéd azon ajánlatával, hogy pályafutásukat követően állásajánlatot tudnak nekik adni, nem versenyezhettünk. Ráadásul egy-egy világversenyt követően az anyagi elismerés is jelentősebb, mint a ceglédi klubnál. Fájt, persze, hogy fájt, hogy eligazoltak tőlünk, de megértettük, hogy miért váltottak egyesületet.

–         Mitől ennyire sikeres a ceglédi birkózósport?

–         Azt gondolom, hogy azért, mert a gyerekek megkapják a megfelelő fejlesztést, megfelelően vannak képezve, és megkapják azt a fajta edzésmunkát, amitől eredményes sportolókká válhatnak. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert nagyon jól működik a motivációs rész is a fiatalok felé, ezzel párhuzamosan a szülőkkel, a családokkal is jó kapcsolatot ápolunk. Borzasztóan fontos dolog ez, hiszen a gyerekek nem csak tőlünk, hanem a szüleik felől is biztatásban, támogatásban részesülnek, felőlük is érkezik az a fajta megerősítés, hogy érdemes edzésre járni, ott keményen dolgozni, mert akkor a sikerek sem maradnak el. Több, mint száz igazolt sportolónk van, de 150-180 gyerekkel foglalkozunk összességében, nem csak Cegléden, hanem a környező falvakban is. Jelenleg öten vagyunk edzők a klubnál, és most vonjuk be a hatodik falut a birkózóedzésekbe. Nagyon sok iskolába járunk ki, itt tartjuk az edzéseket is, szinte helybe megyünk a gyerekekért. Egy-egy versenyt követően mindig kiértékeljük a hibákat, de nem csak a sportolókét, hanem az edzőkét is. A versenyeken való szereplés ugyanis állandó visszajelzés az edzők munkájáról is.

–         Kizárólag főállású edzők dolgoznak az egyesületnél?

–         16-18 évnyi mellékállású edzősködést követően a testvéremmel ezt ma már főállásban műveljük, a többiek viszont a munka mellett dolgoznak a fiatalokkal. Úgy gondolom, nem végzünk rossz munkát, hiszen az utóbbi hat-nyolc esztendőben a szakosztályok összesített versenyében mindig ott voltunk az élmezőnyben.

–         Akad-e a mostani fiatalok között a Lőrincz-testvérekhez hasonló tehetség?

–         Jó képességű versenyzőink vannak, de hogy valóban sikerül-e nekik olyan magasságokig eljutniuk, mint Viktornak vagy Tamásnak, az majd később derül ki. Nagyon sok minden befolyásolhatja egy-egy fiatal karrierjét, borzasztóan sokat és kitartóan kell dolgozni a sikerért, és bizony a szerencsén is sok múlik.

–         Régóta várnak arra, hogy méltó főhadiszállásuk legyen a ceglédi birkózóknak. Mikor kerülhet sor az új csarnok átadására?

–         A jelenlegi otthonunk már túlságosan kicsi ekkora létszámú egyesület számára, mint a miénk. Négy éve várunk arra, hogy végre megépüljön az új, könnyűszerkezetes birkózócsarnok, és úgy tűnik, hogy jövő tavasszal végre elkezdődhetnek a munkálatok.

Vélemény, hozzászólás?